Téli családi élmény-evezés a Hévíz-patakon!
Igazán különleges élményben volt része kis csapatunknak múlt szombaton, mikor fittyet hányva az esős időre, a gyerekeket és magunkat is fellelkesítve, nekivágtunk ennek a – túlzás nélkül állítom- páratlan kalandnak. 
A kocsikba indulás előtt bedobáltunk minden, részben vagy egészben vízhatlan ruhát, amit csak találtunk, sőt, biztos ami tuti alapon néhány szemeteszsákkal is bővítettük védelmi repertoárunkat. Ne ezen múljon. Vallom, hogy nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruházat és hozzáállás, ha valamit igazán szeretnénk megcsinálni a szabadban. 
A vízreszállás nagyjából egy órát vett igénybe, ebben benne volt az, is, hogy a saját autóinkat a túra végpontjához vezették a sofőrök, majd őket egy másik autóval visszahozták a kezdőponthoz.
A gyerekek szokás szerint szuperül elszórakoztak az indulásig, egyáltalán nem voltak türelmetlenek.Ez a túra, meg úgy általában a vízitúrázás azoknak való, és azoknak nyújt igazán élvezetet szerintem, akik az őket körülvevő természetre ráhangolódva képesek kiszakadni a hétköznapok túlhajszoltságából.Egy ilyen programon nem a pontos menetidő, nem a látnivalók számának a maximalizálásán van a hangsúly, hanem a lelassuláson és a megnyugváson. A körülöttünk lévő vadon csendjét, és az élővilág neszeit befogadva, gyermekeinkkel megosztva igazi harmonikus lelkiállapotba kerülhetünk. Miután megtörtént a kötelező vízbiztonsági oktatás, a mentőmellények, lapátok kiosztása valamint a kenuk ülésrendjét is beosztottuk, bepattantuk a hajókba, és már eveztünk is lefelé a keskeny, csodákat rejtő „patakon”.
A Hévízi-csatorna a Hévízi-tóból ered, és 13 km megtétele után a Zala-folyóba ömlik. (A túra nagyjából 11 km-t foglal magába ebből a szakaszból). A Hévízi-tó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. Ellentétben a többi melegvizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó, amelyet a 38 méter mély Hévízi-forrásbarlangból feltörő, percenként 30–40 ezer liter vízhozammal 38 °C-os víz táplál. A tó vízkészlete ennek következtében igen gyorsan, néhány nap alatt teljesen kicserélődik. A belőle kilépő meleg víz egyedi életkörülményeket teremt a csatornában, ami mind Magyarország, mind Európa-szerte egyedülálló. A trópusi folyókra emlékeztető növényflórát rendkívül gazdag halfauna egészíti ki, mely a környékbeli horgászok és természetbarátok kedvelt célpontjává teszi a csatornát.
A kanálison lapátolva, közben a kristálytiszta, átlátszó, „gőzölgő” vizet kémlelve valóban páratlan látványban volt részünk. Apró, színes halak úszkáltak a színpompás tündérrózsák között, a víz pedig jó ideig olyan kellemesen meleg volt, hogy az embernek kedve támadt megmártózni benne. Utóbbira egyébként egy-két helyen van is lehetőség, de mivel egyrészt a fürdőzésre lehetőséget adó partszakaszok már lejjebb vannak, és a víz itt már azért jóval hűvösebb, másrészt a túrán résztvevő, baby korból éppen kilépő picúrok miatt ezt a plusz kaland faktort most inkább kihagytuk. Lesz még rá alkalom máskor is. Mert ide biztosan visszatérünk még
A nagyobb, 5-6 éves korosztály már a lapátolásban is lelkes volt, azonnal párhuzamba állították saját magukat Ruminivel, a bátor tengeri utazóval, és „Itt jön a Szélkirálynő!” felkiáltással törtek előre a messzeségbe, természetesen biztos kormányosuk és kapitányuk vigyázó felügyelete mellett. A kezdeti szemerkélő eső legnagyobb szerencsénkre -és persze pozitív hozzáállásunk következtében- egyhamar elállt, és délutánra a nap is elő-előbújt, ami még inkább fokozta az amúgy is rendkívül elégedett, kellemes hangulatunkat.
Nagyjából egy, másfél óra kényelmes tempójú haladást, bámészkodást követően fél órás pihenő következett a táv nagyjából felénél, ahol ettünk egy-egy magunkkal hozott szendvicset, illetve mosdóhasználatra is lehetőség nyílt az egyébként teljesen kulturált állapotú, telepített mobil wc-ben.
Szokásunkhoz híven picit elcsatangoltunk a kiszállási ponttól, hogy felfedezzük a környéket. Nagy örömünkre rá is bukkantunk -erős szaga nyomán- egy kiterjedt rókabarlang-rendszerre. A kicsikkel együtt mi is nagyon élveztük egy-egy újabb bejárat felfedezésének örömét, sőt, az egyik lyuk mellett egy alacsony bokorra épített, kitűnő állapotú, tavalyi madárfészekre bukkantunk, ami szintén nagy élmény volt.
Nemsokára továbbindultunk hajóinkkal. Ekkor a két mini résztvevőnk felváltva ugyan, de kezdtek kicsit nyűglődni, de az útba eső alagutakon való izgalmas átkelés és a fel-felröppenő kormoránok és egyéb vízimadarak gyorsan elterelték a figyelmüket .
Róza, saját, 2,5 éves porontyunk a túra első felét nagyon élvezte, peckesen ült az előttem lévő ülésen, és mini falapátjával megrögzötten evezett. Persze annyira be volt öltözve, hogy szegényke csak egy kézzel tudta fogni a lapátot, így nagyon gyorsan el is fáradt, de pár perc pihenést követően újra és újra próbálkozott. Egy idő után már csak üldögélt és nézelődött- közben gyakran majszolt valamit – , majd végül egy kis elhelyezkedésből adódó nyűglődést követően az alatta ringatózó kenuban békésen elszenderedett, és csak a pihenő végén ébredt fel. Kis barátja, a még nála is fiatalabb Jakab, a hajó elejében elhelyezkedő anyukája, egyben első tisztem, és kiváló matrózom ölében bámészkodott, és leszámítva a korából eredő, teljesen normális kisebb nyafikat, remekül teljesítette a túrát.
A pihenőtől számítva nagyjából még egy órát eveztünk a végcélunkig, ahol a partraszállást és a kenuk gyors kitörlése után már vártak ránk autóink. Fzikailag kellemesen elfáradva, ám testileg-lelkileg teljesen feltöltődve érkeztünk meg egy közeli étterembe, ahol kellemes hangulatban költöttük el hazaindulás előtt a túrazáró búcsúebédet.Jövőre ismét visszatérünk
