
Baróthy Dóra
Alapító
A BGE-KVIFK (mai BGE) idegenforgalmi-szálloda szakát, majd 3 éves multis ``bemelegítés`` mellett a BME-GTK pénzügyi kontrolling szakát végeztem el. Kis kitekintés, és szárnypróbálgatást követően családi távfelügyeleti vállalkozásunkban helyezkedtem el, ahol a létra aljáról indulva szereztem meg a kellő kompetenciákat ahhoz, hogy később vezetőként segítsem a több mint 30 éves múltra visszatekintő cég működését. Családi örökség lehet bennem az a hajlam, hogy vágyódom az alkotás iránt, hogy mások számára is értékes, lehetőleg maradandó dolgot hozzak létre. Olyat, amiért elhivatottan tudok dolgozni nap mint nap, töretlen lelkesedéssel. Örökmozgó típus vagyok, és rajongok az ismeretlen tájak, népek, kultúrák felfedezéséért, ugyanakkor semmi sem tud úgy megnyugtatni, mint egy meghitt kirándulás a családdal, barátokkal egy hazai erdőben. Különösen vonzódom a sportosabb outdoor tevékenységek iránt, mint pl.: kerékpározás, kenuzás, rafting vagy akár a szörfözés. Férjemmel két kis tündérkének vagyunk a szülei, ők pólyás koruk óta kalandoznak velünk.

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Anya, feleség, Léleknevelés gyermekszakértő, babasuttogó, animátor vagyok. Születésem óta tudtam, hogy sok gyermek életére lehetek hatással, és mostanra kikristályosodott, szó szerint megálmodtam, hogy ez a Léleknevelés. 42. életévemben érett meg és állt össze bennem ez az új gyermeknevelési szemlélet, ami tapasztalataim és hitem szerint a mai világban is mindenki számára alkalmazható, és működőképes, mégis teljesen személyreszabott. Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének megadni, szeretné a gyermekét biztonságban tudni. A mai rohanó, felpörgött, zajos, ingerekkel teli világunkban ezt egyetlen módon tehetjük meg, ha fizikai mellett elsősorban érzelmi biztonságra törekszünk. A külső világra nincs befolyásunk, csak a saját belső világunkra, lelkünkre. Egyetértek azzal a meglátással, hogy a 21. század kulcskompetenciája az érzelmi intelligencia. Erre kell a hangsúlyt fektetni, ezért van létjogosultsága a Léleknevelésnek, ezért kell minél több szülőhöz eljutnia, hogy egy olyan világot teremtsünk meg a jövő nemzedékének, ahol a legfőbb jóra, a mindenki számára igazságosra, a harmóniára való törekvés, a SZERETET a mozgatórugója mindennek.

Horváth-Dudás Melinda
Pici korom óta tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. A Kaposvári Egyetem tanító szakán végeztem, matematika műveltségterületen, illetve több évig dolgoztam gyógypedagógiai intézetben is. Mindig vonzott a tanítás, a mai gyerekekkel pedig a legkönnyebb játékos úton, tapasztalatszerzéssel megszerettetni az új, ismeretlen dolgokat. Az utazások során közösségi programok szervezésekor kézműves tevékenységekkel, közös játékokkal is készülök a picik számára, ezáltal könnyebben megismerhetik egymást, összebarátkozhatnak. A tanítás mellett nagyon szeretek sportolni, túrázni. Emellett anyuka és feleség is vagyok, 3 csodás pasi vesz körül. (A harmadik egy kis vizsla:) ).

Horváth Csaba
A Pécsi Tudomány Egyetem Természettudományi Karán végeztem testnevelés szakon, ehhez kapcsolódóan mindig is érdekelt az egészséges életmód, vonzott a hegyek, vizek, erdők közelsége. Sok más mellett természetes gyógymódok területén is végeztem tanulmányokat, ezen kívül masszőr képesítéssel és gyakorlattal is rendelkezem. Kisgyermekkorom óta életem fő része a természetjárás, szerencsésnek mondhatom magam, mivel hegymászóként, vízi- és gyalogos túravezetőként rengeteg időt tölthetek a szabadban. Célom, hogy ezeket a tevékenységeket munkámon keresztül minden korosztállyal megszerettessem. Magyarország, Európa, Ausztrália és Ázsia gyönyörű tájain tett utazásaim során megtapasztaltam, hogy sokszor nem az élmények halmozása, hanem a lelassulás és a részletekre, valamint az egymásra való odafigyelés jelenti a legnagyobb boldogságot, szépséget. Gyakorló családapaként, egy csodás társ és egy örökmozgó totyogós kisfiú oldalán, az azonos szellemiséget képviselő POB csapatában azon dolgozom, hogy a családok a vidám, és izgalmas élmények megszerzése mellett, minél több, a mai rohanó világban nehezen elérhető, békés és nyugodt, közös, értékes pillanatot élhessenek át kirándulásainkon.